Gálaműsor

November 16-én a Tinódi Ház színháztermében nagyszabású gálaműsor keretében bizonyították az Illyés Gyula Gimnázium diákjai sokoldalú tehetségüket. Az iskolában 1994-ig visszanyúló, nagy hagyománya van a bemutatkozó esteknek, melyek a tanulmányok melletti tevékenységek nagyközönség előtti előadásának fórumai. A műsorban változatos műsorszámokat mutattak be a négy- és nyolcosztályos gimnazisták. A zeneiskolás gimnazista diákok fúvós-, ütőhangszeres, zongorás produkciókkal léptek fel különböző formációkban. A muzikális vonalat a hangszereken túl több rendkívül színvonalas énekes produkció képviselte, melyek közt szerepelt mai kortárs zenei feldolgozás, rocklegenda, mesefilm betétdal, musical részlet, népdalcsokor is. A prózai produkciók közt helyet kapott egy iskolai mindennapokat bemutató jelenet, melyet a hetedikesek vittek színpadra nagy sikerrel, valamint Geszti Péter szövege, melyet Nemecsek Ernőnek írt. A sportoló gimnazisták közül a karatésok és az ugrókötelesek tartottak látványos bemutatót. Idén a szokásosnál is több osztályprodukció színesítette a programot: a 6.n, a 7.n, a 9.n, a 10.n és a 11.b osztály is közösen vállalkozott egy-egy színvonalas és értékes műsorszám bemutatására. A rendezvény fő szervezői, Batka Ágnes, Király Gyuláné, Bertáné Bozsér Bernadett tanárnők voltak. A műsorszámok betanításában, a diákok felkészítésében áldozatos szerepet vállaltak a gimnázium pedagógusai mellett a Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájának tanárai, valamint a sportoló diákok edzői.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bátran szólj hozzá!

Hozzászólás